Mi a baj a magyar munkakultúrá - Németh Viktória,European Studies,Magyar Posta,Aztán Szingapúrban,Cser Ferenc, - zgfumag Blogja

Továbbiak »

Belépés

			zgfumag.blog.xfree.hu
Ha azért nézel , mert ez a munkád, jó munkát kívánok! GYÁVA NÉPNEK NINCS HAZÁJA! Minden nemzetnek olyan kormánya van aminöt érdemel. Ha valami...			Zámbori Gusztáv 1957.12.05 Offline

Linktáram, Blogom

Blogom,

Képtáram,

Videótáram,

Ismerőseim, Fecsegj

Fecsegj

Mi a baj a magyar munkakultúrá

2009-06-30 22:37:18, kedd

	Mi a baj a magyar munkakultúrával - ellenpélda 2009. június 29. 00:17:59 \| in English A Gondola a Magyar munkakultúra címmel megjelentette Németh Viktória riportját ( 2009. június 17. 15:38) Idézek a riportból: ,,Magyar munkakultúra globális környezetben" címmel végzett az IBM Hungary megbízásából az ISES alapítvány (Institute for Social and European Studies) 2008 augusztusa és 2009 januárja között egy kérdőíves felmérésen alapuló kutatást Magyarország 20 nagyvállalata körében, melyek között 19 multinacionális cég, a 20. pedig a Magyar Posta. A kutatók által megfogalmazott hipotézisek szerint a magyarok munkakultúrája nem olyan, amely megfelelne a multinacionális vállalatok igényeinek, ez pedig hosszabb távon szignifikánsan csökkentheti az országunkba áramló külföldi befektetéseket, ezáltal pedig Magyarország versenyképességére is hatással lesz." ,,A munkaadók sokkal pesszimistábbnak tűntek és ezt azért is fontos figyelembe venni, mivel sok-szor jelentős nemzetközi tapasztalattal és ez által széles összehasonlítási alappal rendelkező mene-dzsereket kérdeztek meg. Szerintük a magyarok nem kockázatvállalóak, időnként motiválatlanok. A rö-vidtávú gondolkodás és a kreativitás hiánya jellemzi őket. A csapatmunka nem igazán nekik való, kommunikációs és egyéb kompetenciák hiányával küszködnek. A kommunikációs problémák megléte mindenesetre bizonyítást nyert azáltal, hogy a munkavállalók ezzel szemben úgy gondolták, képességeiket nem kamatoztatják eléggé a munkahelyükön. Azaz ők kreatívnak érzik magukat, szeretnének tanulni, újítani és csapatban dolgozni, csak úgy érzik, erre nincs meg a lehetőségük a munkahelyükön." Az alábbi felsorolás tartalmazza azokat a problémákat, amelyeket a kutatók megfogalmaztak a vezetői interjúk alapján - 19 multi és a posta vezetőiről van szó: * 1. Nyelvtudás hiánya * 2. Nyilvános kulcskompetenciák alacsony szintje, szaktudás hiánya * 3. Rossz kommunikációs készségek; kultúrák közötti kommunikáció hiányából fakadó konfliktusok * 4. Nincs együttműködés, gyenge a csoportmunka, proaktivitás hiánya * 5. Zavaros önkép, önbizalomhiányon alapuló szélsőséges önértékelés * 6. Nincs egyéni felelősségvállalás, a magyar munkavállaló nem tanul a hibáiból, ismétlődő közösségi kudarcok * 7. Rugalmasság hiánya, változás elutasítása, tagadása, befelé fordulás * 8. Rövid távú gondolkodás, érdektelenség a munkahelyen * 9. Részfeladatokra koncentrálás, ,,a többi nem az én dolgom" beállítottság * 10. Kreativitás hiánya, mindenki csak a saját konkrét feladatára koncentrál, passzív polgári kép Mielőtt a saját példáim alapján elemezném az egyes tételeket, meg kell jegyeznem: a szempontok alapján máris üvölt, hogy a multik a saját igényeik, a nemzetközi, a globális szemlélet alapján szabnák meg a feltételeiket. Ennek alapja: termelj MA még több hasznot, mint tegnap, amit kapsz, azt meg köszönd meg! Ha ezen a szemüvegen át nézzük a problémákat, akkor máris jobban megértjük az egészet és a következményekkel is számolhatunk. Akkor menjünk sorba: 1. Nyelvtudás hiánya. Valóban, a magyarok viszonylag kevés nyelven beszélnek. Ha a multi ma angol, holnap francia, holnapután német vezérkara megkívánná, hogy a dolgozói ma angolul, holnap franciául, holnapután németül tudjanak, hogy velük kommunikálhassanak, az nem föltétlenül teljesít-hető igény. Magam három európai nyelvből középfokú nyelvvizsgával rendelkezem, még viszonylag beszélek két másik nyelvet - mégis kommunikációs gondok vádja alatt nyögök. Nekik ez sem elég, nem elég a nyelvtudásom. Nem igazodom eléggé az amerikai kultúrszempontokhoz, nem azt a nyelvet beszélem. No, meg a legfontosabb: magyar módon gondolkozom - és ez bűn. 2. Nyilvános kulcskompetenciák alacsony szintje, szaktudás hiánya. Na, itt már gondjaim vannak. Milyen kompetenciát vár el a multi vezére egy magyar bedolgozó alkalmazottjától? Hogy a kereskedelmi rész elvárja az ott alkalmazottaktól az abban való jártasságot, az rendben van. De milyen kulcskompetenciát vár el egy szakmunkástól? Milyet egy tervező mérnöktől? Milyet egy vegyi laborban dolgozótól? Mi az, hogy nyilvános kulcskompetencia? Amikor interjún vettem részt, akkor kellett tapasztalnom, hogy valóban önmagam eladására felkészületlen vagyok! Nem tudtam eléggé behazudni a kiváló képességeimet, tudásomat - bár inkább le kellett tagadnom, mert a legsúlyosabb, kizárólag elutasítást kiváltó vád általában az ‘overqualified' - azaz túlképzett. 3. Rossz kommunikációs készségek, kultúrák közötti kommunikáció hiányából fakadó konf-liktusok. Hm. Egy cégen belül milyen kultúrák közötti konfliktusról beszélnek itt? Idejön a multi vezére és a maga kultúráját óhajtaná tőlünk is? Ahhoz hasonló anyagi helyzetre is szükség lenne, már pedig a multi azért telepedett hozzánk, mert a munkaerő neki hasznot hoz - fele annyit fizet ugyanazért a munkáért, mint mondjuk a francia kultúrában - és elvárná, hogy a dolgozók francia kultúra szerint éljenek? Akkor most nézzük meg a kulcskérdést: a kommunikációs készséget. Itteni munkám során a cég, akivel szerződéses munkaviszonyom volt, kötelezően előírta számunkra egy kommunikációs tanfolyamon való részvételt. Több napig tartott, heten voltunk ott, mind kutatók. A tanár előadásában elmondta, hogy amikor előadunk, akkor a legfontosabb, hogy eladjuk magunkat a hallgatóságnak, mert ha minket elfogadnak, akkor a termékünket is el fogják fogadni. Vitába szálltam vele, mondván, hogy amikor szakmai előadást tartok, akkor nekem az a fontos, hogy a szakmai információt üzenetként átadjam. Persze, ha elutasít a hallgatóság, akkor nem figyel rám, de ha nem, nem kehet az a legfontosabb, hogy ÉN ott vagyok. Nem az ÉN a lényeges, hanem az üzenet. Nem fogadta el - ezzel a további szempontokat mintegy igazoltam is. Aztán elkövetkezett a záró-, azaz vizsgaelőadások ideje. A feladat az volt, hogy a tanultakat mind alkalmazva beszéljünk 5 percig valamiről, aminek a tárgya lényegtelen volt, mi határozhattuk meg. Tőlem a társaság valami nagy tudományos dumát várt. Na, gondoltam, most megtréfálom őket. Az ember az agyával lát, nem a szemével - ez lett a címe. Használni kellett minden elemet - önmagunk bemutatását, a közönség megszólítását, tárgyvetítést, képvetítést, grafikát, testbeszédet, bizonyos formulákat, stb. Bemutattak, kiálltam a ‘közönség' elé. A rövid felvezetés után elővettem a zsebemből egy almát és sorra odamentem mindenkihez, a szemébe néztem - ahogy tanították - és megkérdeztem: Mi ez? Mindenki egyenként mondta: alma! Miért gondolod, hogy ez alma? ??? A tanártól is megkérdeztem, aki ekkor már kezdett tökéletesen összezavarodni, társaim meg felvillanyozódtak. Valami olyasmi folyik, amire nem számított egyikük sem. Kreativitás? Kultúrák ütközése? Rövidlátás? Aztán odamentem az írásvetítőhöz, rátettem az almát, bekapcsoltam, félre álltam, a vászonra mutattam és megkérdeztem: Mi ez? Hallgattam, ahogy kellett. A közönség kórusban mondta: alma! Aztán odamentem a táblához, némán, ahogy előírták, felrajzoltam egy almát. Megfordultam és megkérdeztem: Mi ez? Döbbenten válaszoltak: alma! Ekkor feléjük lépve kérdeztem: miért gondoljátok azt, hogy ez alma? Néma csönd. Akkor megválaszoltam: Azért, mert ezt megtanultátok! Megtanultatok látni a szemetekkel, mert valójában nem a szemmel, hanem az aggyal látunk. Agyunk képezi le az almaság fogalmát és ezért nem csak a tárgyat, hanem árnyékát, a jelképét is felismeri. És ekkor elővettem a bicskámat, feldaraboltam az almát annyi gerezdre, amennyien voltak, adtam mindenkinek, és ezt mondtam: Hogy ebben a tudásotokban megerősítselek titeket, íme itt az alma, tapasztaljátok meg, hogy valóban az! Mondjuk együtt: Igen! Ez alma! - és leléptem. Alig 4 percet vett igénybe mindez. A kis történet csattanója, hogy a tanár nem kapott levegőt! Tőlem ezt nem várta! A lecke tökéletes visszamondása volt - hiszen kereskedelmi szemmel oktattak és vártak tőlünk kommunikációs képességet. Kufárként eladni. Magunkat és a ránk bízott terméket. Eladni, eladni, eladni! Megmutattam, hogy tudom a leckét - és soha többet nem alkalmaztam a tananyagot. Nem magamat kell eladnom, hanem a tudást átadni! A tudomány nem kereskedelem, nem a kufároké ez a világ! Nahát itt a bökkenő a fenti pontokkal kapcsolatban. A vezérek kereskedők, vagy kereskedésre kiképzett vezetők: menedzserek - az alkalmazottak meg dolgoznak. Óriási a különbség! Aztán, ha a kereskedő szót akar érteni a dolgozókkal, ne tőlük várja el a kereskedői kultúrát, nyelvet, hanem - ahogy őseik tették, amikor hódítóként bementek egy-egy letelepedett kultúrát leigázni - tanulják meg ők a leigázottakét! Nem fogják. No, akkor menjünk tovább. A következő pontokra majd a végén adok újabb saját ‘tapasztalati' megvilágítást. 4. Nincs együttműködés, gyenge a csoportmunka, proaktivitás hiánya. Milyen együttműködést vár el a mélyen alulfizetett munkásától a fővezér? Milyen csoportmunkát képzel el? Tapasztalatom a tudományos kutatás területén az volt, hogy a magyarok igenis nagyon jó együttműködők - persze, ha nem azt várják el tőlük, hogy szolgai módon hajtsanak végre mindent, és még maguk javasolják az iga további nehezítését. Akikkel szemben elvárhatja a csoportmunkát, azok a közvetlen környezetét alkotják - azok pedig nem jellegzetesen a magyar munkakultúrát képviselik. Jórészt ma már nem is magyarok, őket hozzák magukkal. 5. Zavaros önkép, önbizalomhiányon alapuló szélsőséges önértékelés. Milyen önképet várnak el? Mi az, hogy zavaros? Ha azért zavaros, mert önmagát valakinek és nem egy csavarnak tekinti, akkor ez szerintem nem baj, sőt, éppen ez a jó. Persze, a multinak csavarra van szüksége, akit ma használ és akit, ha úgy adódik, ha elhasználódottnak tekinti, holnap lélektelenül kidob. Ilyenkor milyen önbizalom várható el? Persze, azt oktatják, hogy minden fellépésnél úgy kell viselkednem, hogy a szembenálló érezze: én vagyok a legjobb! ,,Nem azért jöttél ide, hogy második légy!" - hirdették a Monash egyetem plakátjai. 6. Nincs egyéni felelősségvállalás, a magyar munkavállaló nem tanul a hibáiból, ismétlődő közösségi kudarcok. Ez az előzőek logikus következménye. Megintenek, mert nem tudok franciául, mert nem borulok le a nagyságuk előtt, mert nem szolgálom őket minden porcikámmal - és én, a bunkó, ebből nem tanulok, holnap ismét előfordul mindez. Nem lesz ettől önbizalmam, nem rohanok minden kívánságot azonnal teljesíteni - ellenszolgáltatás nélkül. Azt mondják: nincs ingyen ebéd! Ingyen munka van-e? Azért pedig elég nehéz felelősséget vállalnom, ami nem tartozik a jogköröm alá. 7. Rugalmasság hiánya, változás elutasítása, tagadása, befelé fordulás. Ha nem vesznek em-berszámba, akkor milyen mértékben lehetek rugalmas? A neo-liberális szemlélet nem tűri a rövid távú állandóságot sem, hanem a kifelé forduló állandó változást erőlteti (extrovertált). A magyar kultúra meg nem ilyen, nem önmutogató, sokkal inkább befelé forduló (introvertált). Itt már üvölt, hogy a multi által képviselt és a magyar helyi kultúra jellege más. Miért kellene magunkat megváltoztatni? Akkor emberszámba vennének? Nem, dehogy, még véletlenül sem! Sőt! A feltétel: állj rendelkezésre! Ha ma itt, holnap ott van rá szükség, akkor ma itt élj, holnap meg ott. Nincs otthon, nincs emberi környezet, csak rendelkezésre állás. 8. Rövid távú gondolkodás, érdektelenség a munkahelyen. Ha nem vagyunk képesek hosszabb távra tervezni, mert jelenlétünk csakis átmeneti a cégnél - ahogy erre nevelnek -, akkor miért baj, ha rövid távú a gondolkodásunk? Érdektelenség a munkahelyen? Miben kellene jobban érdekeltek lennünk? Elvégezzük a ránk kirótt feladatot, jól, ezért fele fizetéssel elintéznek - és akkor még mit várnak el tőlünk? Teljes odaadást, amikor az asszony nem tudja, hová tegye a gyereket - mert az bizony útban van a multiknak. 9. Részfeladatokra koncentrálás, ,,a többi nem az én dolgom" beállítottság. Pedig éppen ezt várják el tőlünk! Meddig terjed a kompetenciánk, ha hoznak egy technológiát és a mi dolgunk csupán az, hogy végrehajtsuk? Mennyivel fizet többet a cég, ha mást is elvégzek azon felül, amit a fizetésért elvállaltam? Semmivel. Milyen hasznom származik abból, ha szélesebb körben gondolkozom, másra is kiterjed a figyelmem? Legfeljebb kirúgnak, mert nem figyelek eléggé a saját feladatomra. Amerikában elvárják, hogy az alkalmazott gyakorlatilag a cégé legyen, dolgozzon látástól vakulásig. De ott a fizetés többszöröse a hazainak - az árak meg nem. 10. Kreativitás hiánya, mindenki csak a saját konkrét feladatára koncentrál, passzív polgári kép. Mit értenek kreativitás hiányán? Mennyire lehet egy összeszerelő szakmunkás kreatív? A fej-lesztésbe is bele kellene folynia? A fejlesztésbe, amiből a magyar mérnököt is kizárják, mert saját szakembereikkel végeztetik el? Azokkal, akiknek a szaktudása esetleg meg sem közelíti a magyarét? Aztán miután többször leintették, hogy ők mindent jobban tudnak, mit várnak a hazaitól? Mi az, hogy passzív polgári kép? Legyen talán aktív rendházi képünk, cselekedjünk öntudatos munkásosztályi ala-pon - a tőke hasznáért? Következzenek ismét a saját eseteim, ami az összes fenti pontra - no, meg a céghez való lojalitásra is - választ ad. Egy amerikai cég Ausztráliába telepítette az egyik termékét. Aztán a próbaüzemeléskor a termék 99%-a selejt lett. Több heti hiábavaló kísérletezgetés után hozzánk fordultak: mondjuk meg mi az ok? A helyszínre hívott kollégám hozott mintát, elmondta mit látott, szagolt (engem nem engedtek oda, h-szen csak szerződéses kelet-európai voltam) és fölsejlett az ok. Rövid néhány vizsgálat, máris megvolt a valódi ok és a javítás módja: az utolsó technológiai lépést ne pörgessék fel, annak az ideje nem lehet 2 perc, maradjon az eredeti 3. Ezzel ugyan a 600 dolláros termék ára 15 centtel drágább lesz, de nem lesz selejt. Hitetlenkedtek, de végül is kipróbálták, valóban működött. Aztán egyenesen Amerikából megjelent a főtechnológus (PhD, miegymás), hogy mi a frászt tudunk mi, amit ők, a nagyok nem? Aztán mondtam neki: mi tudjuk, hogy a műanyagok hővezető képessége kisebb, mint a fémeké. Erről ő nem is hallott. Ugye, a magyarok részfeladatra koncentrálnak, érdektelenek a munkahelyen. Lebőgetnek egy amerikai főtechnológust. De a gondot megoldják. Másik eset. Új munkahelyemre megjött egy fickó és hozta a Tanszékkel kötött szerződést, mely szerint egy adott probléma gyártási részletfeladatát meg kell oldanunk ilyen, meg ilyen ütemezés szerint. Aláírt, egyeztetett megállapodás volt. Engem bízott meg a tanszékvezető, hogy hajtsam végre. Megnéztem és a hajam szála az égnek állt! Egy oroszokkal közös szabadalom gyakorlati kivitelezése volt, szinte napokra lebontott feladattervvel. Csak az egész jelenség léte volt bizonytalan: egyáltalán létezik-e az, amit elvártak? Mutattak kis mintát is, szörnyű volt. Itt bizony szinte semmi sincs még megoldva, akkor mi értelme van gyártási előiratot készíteni? Előbb az alapokat kell tisztázni. Húzták az orrukat, mert az ütemterv, az ütemterv, amit én azonnal felborítottam, de a végén beleegyeztek. Minthogy a magyarokból, ugye, hiányzik a kreativitás, hát gyorsan összedobtam egy egyszerű és olcsó műszert a jelenség mérésére és megvizsgáltam a már kész mikro mintákat. Kiderült, hogy a jelenség nem él még, messze nem teljesíti a követelményeket: az orosz kisminták töredékét sem tudták a kívánalomnak. Akkor gyorsan kidolgoztam egy szisztematikus kutatási programot, hogy magát a jelenséget végre létrehozzuk. Ez másfél hónap alatt sikerült. A 6. hónapra ugyan technológiát nem szállítottam, de legalább bemutattam a kívánt jelenséget - igaz, más elvek alapján, mint amiről az orosz szabadalom szólt, mert az nem működött - és nagyobb tárgyon igazoltam is, hogy: valóban tudja a kívánalmakat. Tudta. A megoldást a megbízó cég szabadalmaztatta, én ugyan feltaláló voltam, de csakis a munkabéremért, mást nem kaptam. Ugye, én vagyok az érdektelen? Aztán kiderült, hogy az időállósággal gon-dok vannak, de arra a rendszerre úgy azonnal technológia sem volt elkészíthető, a kézi eljárást, amivel létrehoztam a prototípust nem volt célszerű nagyipari eljárássá alakítani. Néhány évvel később ismét megkeresték a Tanszéket, hogy mégis, már erre a szabadalomra épít-ve dolgozzunk ki egy technológiát - de a tanszék nem vállalta, hiszen tudták: gondok vannak. Akkor a múltamból eszembe jutott valami, és előállítottam egy másfajta formában a szükséges anyagot, majd bemutattam, hogy az már ipari technológiára alkalmas - mindezt munkaidő után, a szabadidőm terhére. A Tanszék azonban nem akart a céggel tovább együttműködni. Tapasztaltak már valamit? De ugye, a magyar munkaerő nem kész az együttműködésre? Nem vállal áldozatot? Minthogy az egyetemen a határozott idejű szerződésem akkoriban lejárt, újabbat már nem köthettek, nem hosszabbíthattak, ezért elfogadtam a cég kérését, hogy a technológiai fejlesztést irányítsam és egy éven belül - ha megfelelő hátteret biztosítanak - letegyem a gyártási technológiát is az asztalra. Meredek dolog volt, hisz számtalan buktató előtt állhattunk. Vállaltam, mert ugye, nincs ben-nem kockázatvállalás, csak rövidtávra gondolkodom. Így hát a cég műszaki fejlesztési igazgatója let-tem - de fizetést ezért nem kaptam. Aztán Szingapúrban találtak egy fejlesztő intézetet, ahol elvállalták a feladattal kapcsolatos kísérleti munkát, és engem alkalmaztak is az irányítására, betanításra, a fejlesztésre - kutatói alapbérért - magyarán mondva technológiafejlesztő főnökként harmad bérért. Az általam ‘megálmodott' és kidolgozott eljárásról aztán immár egy másik szabadalom készült - ami ugyancsak a cég tulajdona, nekem, mint feltalálónak, csak alá kellett írnom, ezért javadalmazást nem kaptam. De még az aláírásra sem méltattak, maguk tették meg azt a nevemben. Elkészültünk, a laboratóriumi kísérletek alapján fél év múlva már ipari technológiát tudtam felvázolni, működött a dolog, elkészültek a prototípus variánsai, és akkor jeleztem a cégnek, hogy a részükről ígért fizetség egy része, a részvénycsomag időszerű lenne. Nem volt az! Viszont kötelességemnek vélték, hogy a technológiát a nagyüzemi kísérletek végéig elvigyem, és aztán az erre alapított cég műszaki-fejlesztési felelős mérnöke legyek. Akkor talán majd adnak fizetést is, de ezt sem ígérték biztosra. Dolgozzak továbbra is, de csakis a megígért részvényért - ami nem érte el a cég alaptőkéje 1%-t sem. Amikor a technológia már kicsiben ment, gyorsan fölemelték az alaptőkét a duplájára, viszont maradt az én beígért részesedésem, meg a teljes felelősség. Hogy mégis szükségesnek véltem a fizetést, bizony a rövid távú gondolkodásomat és rugalmasságom hiányát bizonyította, hiszen látnom kellett volna ebben a távlati hatalmas pénzt és áldoznom - a nincstelenségből. Vegyek fel rá kölcsönt - mondták egyesek. Nem vettem. Viszont ekkor tudatta velem a főnök, hogy ő bizony a holokauszt áldozata, 1 éves korában a fasiszták elvitték a szüleit haláltáborba. Litvániában, 1944-ben született! 1945-ben az oroszok voltak már ott az urak. Fura módon, aztán mégis Dél-Afrikában nőtt fel. A közben végrehajtott időállósági vizsgálatok azonban nem voltak bíztatóak. Korábban imitációs vizsgálatokkal kapott eredményből azt hihettük, hogy egy sokkal jobb valódinak felel meg, de valódit végrehajtva kiderült, más a gondok forrása. Aztán letelt az év, és bár a színkérdést is megoldottam - hiába, a magyarok nem kreatívok gyenge a szaktudásuk - a záróülésen, mielőtt bemutattam volna a végeredményt, a főnök kezébe nyomtam a lemondásomat. Ezzel bizonyítottam, hogy nem vagyok a céghez lojális. Otthagytam őket, amikor az időállóság megoldása még váratott magára, amit fizetés nélkül kellett volna ugyan kiagyalnom és elvégeznem. Aztán a főnök az ülésen letámadott, hogy félre-vezettem őket és most már köteles vagyok így meg úgy - ahogy szokás szerint a multik is hasonló igényekkel lépnek fel. Én meg pontosan az ellenkezőjét éreztem - hiába, no, kulturális különbségeket nem tudok kommunikálni, nem tudom megérteni a másikét és adni magam, amikor arra szükségük lenne, nem tanulok a hibáimból. Meg persze, nem tiszteltem benne a holokauszt áldozatát se. Bár nem mondtam ki, de a szingapúri kínai főnök megértette a helyzetet. Amikor a cégvezető együtt akart vele ebédelni aznap, közölte, hogy sajnos nem ér rá, mert más elfoglaltsága van. Az ülés végén meg engem vitt el ebédelni, ahol megdöbbenve tudta meg, hogy a cég dél-afrikai gyémántbányászatból meggazdagodott zsidó befektetőkből állt össze. A történet szépen példázza, hogy a magyar munkakultúra milyen viszonyban van a multik - általában a befektetésre összpontosító - kultúrákkal. Mennyire a ‘kommunikációs gondok' a meghatározóak. Merthogy nekem jobban kellett volna kommunikálnom a semmit, hogy a befektetők valóban bejegyezhessék a céget, fölkerüljön a részvénypiacra, a 10 centes részvények árát gyorsan dollár fölé lehessen emelni és aztán eladni a részvényeket. Mert ez volt a lényeg, a befektetői haszon, nem pedig, hogy legyen egy szükséges termék a piacon. A magyar munkavállaló - akinek ők egy centet sem adtak, még a munka elején vásárolt laptopot is visszakövetelték - meg a semmiért vállalja a rossz időállóság következtében meginduló kártérítési pereket. Ő a szakember, neki kell felelősséget vállalni - és ahogy föntebb meghatározták - a ganaj nem vállalta. Bizonyára, mert nem igazán szakember, a szaktudása nem megfelelő. Kommunikációs kultúra hiányával rendelkezik, mert az lett volna a kötelessége, - a cég érdekében! - hogy a kudarcot fantasztikus eredményként kommunikálja - ahogy tette a cég a félidőben kibocsátott pamfletjében, meg ahogy teszi most is a balliberális, multibarát magyar kormányzat is. A magyar meg nem vállalta azért a felelősséget, hogy a rosszat jónak kommunikálja - eladja. A slusszpoén meg a végjáték. Azt remélték, hogy van a laptopon olyan információ, aminek a segítségével egy másik fickó megoldja a maradék problémákat. Én pedig - az illojális -, a vállalt szerződésemet értelmezve, hogy nem adok ki információt, letöröltem minden dokumentumot a gépről. Aztán többször letöröltem, és több különféle fényképpel teleírtam a merevlemezt, a végén pedig újraformattáltam, és az operációs rendszert ismét telepítettem. Így küldtem nekik vissza. Az adminisztrátori kulcsszónak a ‘kapzsipasik' szót használtam, amit egy kis papíron betettem a gép tokjába - hogy tudják, miről is lehet szó, és ne legyen panaszuk, hogy nem tudták a gépet elindítani. Aztán már csak egyszer kerestek meg, hogy a szabadalommal kapcsolatos kifogásokat tisztázzam, mire én közöltem, hogy ez legalább 10 órás munkát igényel tőlem, az órabérem ennyi-meg-ennyi. Nem válaszoltak. Így tessenek a multik vezetői által a magyar munkakultúráról kialakított véleményt kezelni. Ne-kik olyan rabszolgára van szükségük, aki mindig készen áll és teszi, amit elvárnak tőle - ide értve, hogy a cég profitnövekedésére szegezze a szemét. Ebben legyen aktív, kezdeményező szakember! A globalizáció kultúrájához alkalmazkodjon, felejtse el, hogy van családja, felejtse el, hogy más kötele-zettsége is van, nem csak a multikat kiszolgálva gazdagítani. Ha viszont a magyar munkakultúra nekik nem megfelelő, menjenek oda, ahol megfelelőt találnak. Mi pedig fejlesszük országunkat a magunk kultúrája szerint, magunknak és ne a globális befektetőknek. Cser Ferenc Forrás: Cser Ferenc http://www.nemenyi.org/default.asp?Location=_arc&SID=5&AID=21&Direkt= Mi_a_baj_a_magyar_munkakulturaval_8211_ellenpelda_58329&offsetlo=0

0 komment , kategória: Általános

Címkék: újraformattáltam, pesszimistábbnak, kulcskompetencia, nincstelenségből, kockázatvállalás, szabadalmaztatta, hosszabbíthattak, önbizalomhiányon, alkalmazottaktól, visszakövetelték, alkalmazottjától, részletfeladatát, összehasonlítási, próbaüzemeléskor, részfeladatokra, együttműködésre, multinacionális, szakembereikkel, vizsgaelőadások, munkakultúráról, kísérletezgetés, munkakulturaval, munkakultúrával, gondolkodásomat, kötelességemnek, követelményeket, adminisztrátori, meggazdagodott, gondolkodásunk, részvénycsomag, hitetlenkedtek, megválaszoltam, szisztematikus, munkakultúrája, főtechnológust, szignifikánsan, magyar munkakultúrával, kérdőíves felmérésen, kutatók által, magyarok munkakultúrája, multinacionális vállalatok, országunkba áramló, munkaadók sokkal, rö-vidtávú gondolkodás, kreativitás hiánya, kommunikációs problémák, munkavállalók ezzel, alábbi felsorolás, kutatók megfogalmaztak, vezetői interjúk, posta vezetőiről, magyar munkavállaló, Németh Viktória, European Studies, Magyar Posta, Aztán Szingapúrban, Cser Ferenc,

Új komment

Kérjük adja meg a TVN.HU rendszeréhez tartozó felhasználónevét és jelszavát.
Csak regisztrált felhasználók írhatnak kommentet,
amennyiben még nem rendelkezik TVN.HU hozzáféréssel: Klikk ide!

Felhasználónév:
Jelszó:
	Kérem írja be a baloldalon látható számot!
Szöveg:

Betűk: Félkövér Dőlt Kiemelés Kép: Képbeszúrás Link: Beszúrás


Félkövér:	[b] Félkövér szöveg [/b]
Dőlt:	[i] Dőlt szöveg [/i]
Kiemelés:	[c] Kiemelt szöveg [/c]
Képbeszúrás:	[kep] http://...../kep.gif [/kep]
Linkbeszúrás:	[link] http://tvn.hu [/link]